fourth chapter / c'mon skinny love

Délután hat óra.
A szobámban ülök és az ablakomon bámulok kifele. Teljes a sötétség, csak az esőcseppek koppanásait hallom néha. Nyugodt vagyok, de mégis izgulok. A hajamat tökéletesre megcsináltam. A ruhám tökéletesen áll. De belül mégsem érzem magam tökéletesnek. Valami hiányzik belőlem..
Folyton a fenyegető hang jár a fejemben.
'Ne merészelj eljönni a mai bálra, Elizabeth. Niall Horan az enyém marad...örökre.'
Elbizonytalanít a tudat, hogy valaki arra vetemedett, hogy betörjön a lakásunkba, és megfenyegessen. Mert aki ilyenre képes, az élőben sem lehet túl kegyes. Egyenesen rettegek a gondolattól, hogy ha egyszer egyedül maradok, mi fog történni. Mert még nem szeretnék meghalni. Nagyon nem.
Elhessegettem a rossz gondolatokat a fejemből, és felálltam. Elmosolyodtam. Felhúzott vállal lépkedtem lefele a lépcsőn, mint egy igazi nő. Ez az este csodás lesz. Eldöntöttem. Nem érdekel, ha a végére tudatlan testem irányíthatatlanul csuklik össze. Ez az én estem. Az én bálom. Az én szőke hercegem.

*

A kocsi döcögött az göröngyös úton. Senki sem beszélt, pedig a hangzavar elég gyakori volt köreinkben. Még anyám is csendesen nézelődött az ablakon kifele.

- Lassan odaérünk – szólt a kocsis. A szívem nagyot dobbant. Azt a pillanatot akartam, de mindennél jobban, amikor meglátjuk egymást. Irigylő tekinteteket akartam magamnak a többi lánytól a ruhám miatt. Én akartam lenni a középpontban, csak most az egyszer.

A kocsi hirtelen lassítani kezdett. Ráharaptam a számra, mert tudtam, itt az idő.

- Elizabeth. Készen állsz? – kérdezte anyám. Úgy éreztem, mintha valami hercegnő lennék, akinek mindenki várja az érkezését, pedig erről szó sem volt.

Teljesen megálltunk. Már nem hallatszott a kövek csikorgása a fakerék alatt, és a faágak csapkodása az ablakon.

- Itt vagyunk- szólt a kocsis, és kinyitotta az ajtót – Kiszállhatnak.

Először anyám lépett ki a kissé sáros földre, majd miután köszöntötték, én következtem. Nagy levegőt vettem, a jéghideg kinti levegő teljesen megtöltötte tüdőm, és kiszálltam. Kecsesen kinyújtottam az egyik, majd a másik lábamat is. Cipőm alatt összeroppant néhány kisebb kavics. Ruhám szárát felemelve, hogy ne lógjon be a sárba, felemeltem a fejem, és körbenéztem.

Megtaláltam, akit kerestem. Elmosolyodtam.
Tökéletesen festett. Jobban, mint elképzeltem. Teljesen feketébe volt, ami kiemelte sötétkék szemét és a kevéske piros foltokat halvány arcán. Kis társasággal volt körülvéve, ahol elég sok velem egykorú lány is beszélgetett. És játszotta az agyát.

Érezhette, hogy nézem, mert zavartan pillantgatott felém. Három méter választott el minket egymástól, de úgy éreztem, mintha egy véget nem érő szakadék két különböző oldalán állnánk. Aztán erőt vettem magamon, és előre sétáltam. Érdeklődve forgattam a fejem jobbra-balra, mintha olyan érdekes lenne a ház terasza és a sok különböző ruha és ember. Mivel maszk volt rajtam, az arcomat nem láthatta, csak két csokibarna szemem, de ez pont elég volt ahhoz, hogy felkeltsem érdeklődését. Megálltam egyhelyben, és a Holdat kezdtem el nézni. Tudtam, hogy emiatt el fog rajtam időzni a tekintete, de arra nem számítottam, hogy gyors bocsánatkérések közepette odajön hozzám. Zavaromban nem tudtam mit csinálni, a ruhám fodrait tanulmányoztam. Amikor mellém ért, gyengéden megérintette a vállamat, ami miatt ösztönösen felé fordultam. Végre úgy nézhettem a szemébe, hogy egyikünk sem fordult el.

- Jó estét – köszönt ellenállhatatlan hangon – Kit tisztelhetek Önben?

- Ez egy maszkos bál – mosolyodtam el – Ez a lényege. Nem tudjuk egymásról, hogy kik vagyunk. Az egész erről szól.

Kinyitotta a száját, és el akart kezdeni mondani valamit, de utána inkább becsukta. A szemében láttam a meglepettséget, hogy nem aléltam el azonnal tőle, amikor megláttam.

- Igaza van, ez tényleg erről szól. Viszont azt nem tiltja semmi, hogy velem táncoljon, ugye? – kérdezte egy félmosoly kíséretében.

- És mi van akkor, ha nincs kedvem táncolni? – szemtelenkedtem vele. Láthatóan tetszett neki, hogy játszadozom vele.

- Én megtalálom rá a megoldást. Jöjjön velem – nyújtotta kezét, de én megráztam a fejem. Nem is tudom mi ütött belém, valahogy ezt éreztem helyesnek.

- Elnézést, de nem ismerem. Honnan tudjam, hogy nem csak kihasznál, hogy nem csak egy újabb lány vagyok, akit magával csábít? – szegeztem neki az összes kérdést, ami az elmúlt napokban halmozódott fel bennem.

- Egyszerű a válaszom. Ön az első, akit eddig felkérek. Pedig – mutatott a háta mögé, ahol egy csapat lány nézett felénk – nem Ön az egyetlen női résztvevő ezen az estén. Bízzon bennem, és engedje meg, hogy legalább egy keveset táncoljak Önnel. Kérem – nézett rám, és nem tudtam ellenállni neki, pedig a női ösztöneim azt súgták, hogy veszélyes… de róla álmodoztam napok óta, és ezt a pillanatot vártam, ezért az érzésért nem aludtam éjjeleken keresztül, úgyhogy belementem.

- Egy táncot – fogtam meg kinyújtott kezét.

Egyszerre több álmom is teljesült.

Egyrészt éreztem magamon a többi lány perzselően féltékeny tekintetét, amit már régóta vártam. Másrészt az Ő kezét fogtam, és Vele fogok táncolni. Mindenki előtt, a terem közepén. Beléptünk a kastélyba. Iszonyat gyönyörűen volt az egész berendezve, és a hangulatot még fokozta a zenekar, akik megállás nélkül játszottak szebbnél szebb zenéket.

- Tetszik? – kérdezte. Örültem, hogy kikéri a véleményem.

- Csodálatos- néztem körbe - Ön és az apja nagyon jó munkát végeztek.

- Köszönjük. Akkor szabad egy táncra? – fogta meg most már mindkét kezemet. Bólintottam. Megfogta a derekam, és közel húzott magához. Annyira, hogy érezhettem, ahogy lélegzik. Intett a zenészeknek, hogy játszanak egy keringőt, akik Niall parancsára rögtön el is kezdtek játszani. A nyaka köré fontam a kezem, és teljesen elfeledkeztem a fenyegetőmről, pedig nem is volt olyan távol tőlem…